szesz

15. évadánál jár a Szegedi Egyetemi Színház


A korábbi sikeres előadásai mellett lemezbemutatóval, premierrel és az elmúlt tizenöt évet bemutató könyvvel várja a közönséget jubileumi évadában a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) – közölte Varga Norbert, a társulat művészeti vezetője hétfőn a Tisza-parti városban.

A színész-rendező az évad programját bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a főként egyetemistákból álló együttessel több különböző játszóhelyen találkozhatnak a szegedi nézők, emellett fesztiválokon is részt vesznek majd.

Idei első új produkciójuk Géczi Gergő és zenésztársai, a Sungazers együttes lemezbemutatója lesz november 8-án. A koncerten a Narrow Lungs című kislemez elvont zenei világát vetítés és Fazekas Hanga grafikus és Chalhoub Emil fotográfus képeiből rendezett kiállítás egészíti ki.

A jubileumi évad alkalmából visszatekintő kötet kiadását tervezi a társulat, amely egyszerre tiszteleg a nagy elődök előtt és mutatja be az elmúlt másfél évtizedet. A tavaszi könyvbemutatót az elmúlt 15 év plakátjaiból, fotóból rendezett kiállítás kíséri majd.

Tavasszal rendezik meg a III. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozót, melyen a vendégelőadások mellett a SZESZ új bemutatóját is műsorra tűzik: Kárpáti Péter Én, a féreg című “Kafka-kabaréját” Varga Norbert állítja színpadra.

Az együttes a következő hónapokban repertoáron tartja népszerű előadásait. Elsőként, kedden Pintér Béla darabját, a Démon gyermekeit játsszák a Pinceszínházban. Október 18-án Drubina Orsolya rendezésében a Nagyanyám immár/webcamerán figyeli/a tyúk hogy tojik című előadását láthatja a közönség. A hónap végén műsorra tűzik a Naked SZESZ verszenésítő estjét, néhány nappal később a Tűzbe vetett evangélium című Baka István emlékestet, valamint Nógrádi Claudia Kalliopé című drámáját.

A társulat emellett egész évben tematikus tréningeket szervez a színházi munka iránt érdeklődő hallgatóknak.

MTI
Kép: facebook

Hozzászólások