A Kanári-szigeteken fogták el a körözött magyar embercsempészt


Az iraki állampolgárságú férfinak több magyar segítője is akadt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) büntetőeljárást folytat embercsempészés szervezője, irányítója által, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt egy iraki állampolgár és magyar állampolgárságú társai ellen.

A gyanú szerint a férfi szervezőként 2016 márciusa és májusa között legalább 22 alkalommal nyújtott segítséget ahhoz, hogy a magyar befogadó állomásokon elhelyezett illegális bevándorlókat magyar taxisok egy budapesti hotelbe, majd onnan főként marokkói, egyiptomi és iraki származású sofőrök Nyugat-Európába szállítsák.

A KR NNI a német, az olasz, az osztrák és a szlovák társszervekkel, valamint az EUROPOL Európai Embercsempészés Elleni Központ munkatársaival szorosan együttműködve beazonosította a bűnszervezet irányítóját, illetve több tagját.

bilincsben

Az európai szintű közös akció keretében 2017. február 1-jén a magyar nyomozók házkutatást tartottak a fővárosi szállodában és elfogták a bűnözői csoport iraki vezetőjét, illetve egy magyar bűntársát. KR NNI belföldi elfogatóparancsot, majd az illetékes bíróság 2017. december 1-jén európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki még egy magyar állampolgár ellen.

A Guardia Civil (spanyol csendőrség) munkatársai 2018. január 23-án Tenerifén fogták el a férfit, akit kiadatási őrizetbe helyeztek. A férfit február 6-án vették át a KR NNI munkatársai a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

(police.hu)

Hozzászólások