kéz

A kisujjamat nyújtom…..


Mindenki számára ismerős lehet az a mondás, hogy ha a kisujjamat nyújtom, mindjárt az egész karom kellene. Mind ismerjük az ilyen típusú embereket, a legtöbben már találkoztunk velük, s levontuk magunknak a következtetéseket: legközelebb okosabb leszek, legközelebb, nem hagyom magam kihasználni.

De az az igazság, hogy aki jó szándékú, és adakozó, az úgy van genetikailag kódolva, hogy nagy valószínűséggel legközelebb is adni fog, nem fog majd tudni nemet mondani, és ha mégis megtenné, majd lesz valaki más, aki önzetlenül a helyébe lép, s közben a pofátlan embernek mindez fel sem tűnik, hogy valami nem lenne rendben azzal, amit csinál.

Ezek az emberek sokszor a szociálisan érzékeny társaikat használják ki, őket szólítják fel a segítségnyújtásra. Valahogy óramű pontossággal működik a hatodik érzékük, hogy kiszúrják az emberséges társaikat, s akkor lecsapnak: s még, még, még többet akarnak.

Hasonlóan visszataszító dolog, ha valaki a saját testi fogyatékosságával él vissza, azzal próbál szánalmat kelteni az emberekben, hogy vak, kerekesszékes, vagy nem tudom, hogyan cselekedjek megfelelően, árva vagyok, nem voltak szüleim, akik ezt megtanították volna.

Sokan hátrányos helyzetükre hivatkozva arra használják embertársaik figyelmét, segítő szándékát, hogy fuvart kérjenek tőlük, élelmet, pénzt, egyéb adományokat, és rádobva az ember lelkiismeretére még egy nagy lapáttal, nem magamnak kérem, a gyerekemnek, a kutyámnak, az idős, beteg hozzátartozómnak.

De lassan, ezek a jó szándékú emberek is besokallnak. És akkor ők is érzéketlenül el fognak sétálni bajbajutott embertársaik mellett, s így lesz ebben a goromba világban minden ember elhidegült, zárkózott és idegen.

Fülöp Tímea

A cikk olvasható a Csongrádhír 3. számában a 2. oldalon is.

Hozzászólások