mako

Átadták az új makói könyvtárat


Elkészült a makói József Attila Városi Könyvtár új épülete, amely vázlatait Makovecz Imre készítette. Az átadóünnepséget kedden tartották Áder János köztársasági elnök jelenlétében a Maros-parti városban.

Farkas Éva Erzsébet polgármester avatóbeszédében úgy fogalmazott, hogy az új épület nem pusztán könyvek tárhelye, hanem kultúraközvetítő intézmény. A háromszintes, 1840 négyzetméteres épület kialakítása 2,66 milliárd forintos állami támogatással valósult meg. A beruházásnak része volt a környék – a belváros teljes arculatát megváltoztató – rehabilitációja is – közölte a politikus.

A polgármester elmondta, hogy Makó és Makovecz Imre neve összekapcsolódott az elmúlt évtizedekben. A művész tervei alapján a könyvtár előtt 12 épület készülhetett el a városban. Újabb állami támogatásból négy épület felújítása, bővítése, kivitelezése indulhatott el. Megtörtént Makovecz Imre első makói épülete, a Hagymaház rekonstrukciója, a könyvtár kivitelezése, bővítik a gyógyfürdőt, a Hagymatikumot és a város szülötte, Páger Antal nevét viselő mozit építenek.

Szikszai Zsuzsanna igazgató elmondta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően egy épületbe került a felnőtt- és a gyermekkönyvtár. A 90 ezer kötet elhelyezésére alkalmas épületben a könyvtári terek mellett előadóterem, kutatószoba, klubhelyiség, számítógépes oktatóterem várja a látogatókat.
A város lakosságának 12-13 százaléka a könyvtár beiratkozott olvasója, de a kulturális rendezvényekkel, kiállításokkal együtt évente mintegy 40 ezer látogatót fogad az intézmény.

(MTI)

Fotó: Szabó Imre/delmagyar.hu

Hozzászólások