mszp_parbeszed

Az MSZP- Párbeszéd leadta az ajánlásokat


Leadta az európai parlamenti (EP-) választáson történő induláshoz szükséges ajánlásokat a közös listát állító MSZP és Párbeszéd kedden.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, listavezető az ajánlóívek leadása előtt a Nemzeti Választási Iroda budapesti székhelyénél tartott sajtótájékoztatón elmondta, csaknem ötvenezer aláírást adnak le. Hozzátette: csütörtökig folytatják az aláírásgyűjtést, mert nagyon sokan jelezték, hogy támogatni szeretnék “az egyetlen közös listát”. Úgy számolnak, hogy hatvanezer aláírást adnak majd le összesen – mondta.

Tóth Bertalan szerint a közös listáról az EP szocialista, valamint zöld frakciójába bejutó képviselők egyedül képviselik majd Magyarország érdekeit, hiszen a Fidesz elveszítette ezt a lehetőséget európai néppárti tagságának felfüggesztésével. A pártelnök hangsúlyozta, a szociális Európáért, az uniós minimálbérért, az uniós minimális nyugdíjért, a minimális családi pótlékért küzdenek, valamint azért, hogy a minimális egészségügyi szolgáltatásokat európai szinten szabályozzák.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője közölte: “a piros- zöld- koalíció” nagyon erős névsorral indul. Húzónév a listán Tóth Bertalan mellett Ujhelyi István, az MSZP és Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője – tette hozzá. Az MSZP- Párbeszéd közös lista képviseletet nyújt minden egyes társadalmi csoportnak – mondta.

(MTI)

Fotó: MTI/Fülöp Dániel Mátyás

Hozzászólások