koppány

A siker útján

Az igazán fontos célokért megéri küzdeni, hiszen a legtöbb esetben nincs olyan, aki kitapossa helyettünk az utat, kellő alázattal és türelemmel viszont az álmok valóra válhatnak. Ez a fajta elhatározás és kitartás jellemzi Kiss Koppány…

kifosztás

Országszerte időseket fosztott ki egy bűnbanda

Szegedtől Nagykanizsáig számos városban több milliós kárt okozva időseket fosztott ki lakásaikban egy négyfős társaság, amelynek tagjai ellen csoportosan, bűnszövetségben elkövetett kifosztás miatt emeltek vádat Zalaegerszegen - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az…

Kasza Tibi - Vele nevetünk vagy rajta?

Kasza Tibi – Vele nevetünk vagy rajta?

Én speciel egyik sem. Nem nevetek. Nehezen tudom szavakba önteni, mit is érzek, amikor a magyar média állkapcsa próbál szórakoztatni a képernyőn. Nagyon egyszerűen fogalmazva: nem jót érzek, és ennek már-már fizikai tünetei is megmutatkoznak.…

szokokut

Szegedi hagyomány: a frissen végzett orvosok idén is…

A mai napon a Szegedi Tudományegyetem frissen államvizsgázott orvostanhallgatói a sokéves hagyományt őrizve, vizsgájukat követően beleugrottak a Dugonics téri szökőkút vízébe. Megkönnyebbülés és önfeledt boldogság ragyogott az arcokon, hiszen az évek kemény munkája végre meghozta…

Toroczkai: a Jobbik vezetése bomlasztja az egységet

Toroczkai: a Jobbik vezetése bomlasztja az egységet

Toroczkai László szinte menthetetlennek érzi a Jobbik egységét, amelynek bomlasztójaként a jelenlegi vezetőséget nevezte meg. Az elvtelenség annyira eluralkodott az ellenzéki pártok soraiban, hogy sokkal többet foglalkoznak hatalmi harcokkal, mint előremutató, építő jellegű tervezetek kidolgozásával…