oldalkocsis

Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó Kiskunfélegyházán

Katonai motoros hagyományőrző kiállítással is készülnek a szervezők az augusztus 10. és 12. között Kiskunfélegyházán zajló negyedik Nemzetközi Oldalkocsis Találkozóra.  Ónodi Árpád, a találkozó főszervezője az MTI-nek elmondta: mivel a katonai motorok szervesen összefonódnak az…

ostrom

Egri vigasságok

Augusztus 11. és 13. között immár huszonkettedik alkalommal kerül sor az Ostrom 1552 rendezvényre, azaz az Egri vigasságokra. Mint minden évben, most is sokszínű programokkal várják az érdeklődőket. Pénteken és szombaton háromféle szakmai tárlatvezetésen vehetnek…

hiros7

Kecskeméti Hírös7 Fesztivál

Hagyománytisztelet és modern szellemiség a mottója Kecskemét legnagyobb múltra visszatekintő rendezvényének, az idén augusztus 19. és 27. között zajló Hírös7 Fesztiválnak. Homoki Tamás, Kecskemét alpolgármestere a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a hírös hét 1934…

satanmajomkolok

Sátánmajom kölyök született a Szegedi Vadasparkban

A baljós cím alapján ne gondoljunk rémtörténetre, hiszen egy aranyos kismajomról van szó, amely júliusban látta meg a napvilágot. A neve ugyan hivatalosan fehérarcú sátánmajom, de az állatkertben a másik nevét használjuk gyakrabban: saki. Az…

osok napja

Ősök napja 2017

Most hétvégén rendezik meg Bugacon az Ősök Napja hagyományőrző fesztivált, amellyel a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állítanak emléket a szervezők.  A péntektől vasárnapig tartó ünnepségén tradicionális seregszemle, harci bemutatók, lovas versenyek…