rendszámtábla

Csináld magad rendszámtábla


Úgy tűnik március a házilag elkészített, vagy esetleg sufnituningolt rendszámtáblák hónapja.

Március idusát megelőzően pár nappal a füzesabonyi rendőrök egy sötétzöld Opelre lettek figyelmesek, amin bizony valami nem stimmelt. Az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalának 103-as kilométerében ellenőrizték is a gépjárművet. Ekkor fedezték fel, hogy a két rendszámtábla nem más, mint egy-egy papírra rajzolt utánzat. A 41 éves Zsolt harmadikosokat megszégyenítő módon vitte véghez a projektjét. Biztos mindig ötös volt technikából. Csakis az igazán szemfülesek vehetik észre a különbségeket a rajzolt és az igazi rendszámtáblák között. Némi művészi szabadságot azonban megengedett magának, így születhettek meg a rettentő aszimmetriával megáldott M-ek. Választhatott volna egy egyszerűbb betűt, de ő nem tette, én pedig ezt végtelenül tisztelem. Zsolt elismerte, hogy ő készítette és helyezte fel kocsijára a két rendszámtáblát. Ellene egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás, mely során biztos elmereng azon, miért is nem fektetett az ötletébe több munkaórát.

A következő kreatív mester egy másik utat választott gépjárművének álcázására. A Létavértes Közúti Határátkelőhelyen próbált kilépni az országból egy román állampolgár tehergépkocsijával és az ahhoz kapcsolt autószállító trailerrel. A 44 éves férfi Belgiumban és Franciaországban vásárolt személyautókat szállítót. A határon való ellenőrzés során az egyenruhások felfigyeltek a rendszámtáblára, ugyanis a karakterekkel valami nem stimmelt. Fehér festékkel lettek a nyolcasokból hármasok varázsolva, a betűket pedig teljesen lefestették fehérre, majd újakat pingáltak rá. Tetszik az ötlet alapgondolata, annak egyszerűsége. A fehér festékkel sem volt szűkmarkú, megállhatott volna a nyolcas számok átalakításánál, de nem tette, a betűktől is teljesen megszabadult. Zsolthoz hasonlóan ellene is eljárás indult.

Mindkét megoldás faék egyszerűségű, mégis Zsolté jobban tetszik. A technika és a végeredmény is. Ő nem egy meglévő dolgot alakított át, hanem egy teljesen újat kreált.

Pete Tamás

Képek: police.hu

Hozzászólások