jégeső a tüntetésen

Élőlánc és Mi vagyunk a többség 3.0 – folytatódott a tüntetéssorozat Budapesten


Május 7-én és 8-án a Parlament megalakulásának alkalmából folytatódott Budapesten a tüntetéssorozat.

Az először csak 8-ra, egy naposra tervezett esemény a múlt hét végére kétnapossá nőtte ki magát, amikor is az oktogoni demonstráció szervezői a TASZ segítségével engedélyt kaptak a Fővárosi Törvényszéktől arra, hogy élőláncot alkossanak 7-én este 6-tól, másnap reggel 6-ig a Parlament körül.

május 7-i tüntetés

Az eseményen szerény létszámban képviseltették magukat a tüntetők, ami köszönhető valószínű annak is, hogy munkanapra esett a megmozdulás. Az éjszaka baráti hangulatban telt, a szervezők takarókat, májas kenyeret és még meleg almás pitét is osztogattak a résztvevőknek, közben a hangosbemondóban bárki elmondhatta a véleményét a tüntetés céljáról. A főként fiatalokból álló társaság kitartott reggelig, amikor is rendőri kísérettel, atrocitások nélkül, elhagyták a Kossuth teret.

Nyolcadikán, a kormány beiktatásakor a Civil Ellenzéki Kerekasztal által szervezett demonstráció keretein belül folytatódott a megmozdulás. Habár a rendőrség ekkorra már lezárta a Kossuth teret, tüntetők százai gyülekeztek már reggel nyolctól a Parlament előtt.

május 8. délelőtt

Miután a politikusok bevonultak a Parlamentbe, és megkezdték alakuló ülésüket, a demonstrálóknak is utat engedtek a Kossuth térre, akik több, kevesebb sikerrel létrehozták az élőláncot, hangosbemondóban szónokoltak, és ekkorra már sajnos az eddigi tüntetésekkel ellentétben érződött a feszültség a demonstrálók és a rendőrök között, a harag a politikusok iránt. Viszont pozitívum, ha valamelyik demonstráló a megmozdulással ellentétes cselekedetet próbált végrehajtani, mindig volt valaki, aki visszafogja, és visszaterelje a tüntetés igazi céljaihoz.

május 8. délelőtt

Ugyanezen a napon, a már áprilisban beharangozott Mi vagyunk a többség tüntetés, immáron harmadik alkalommal vette kezdetét.

A korábbi demonstrációkhoz hasonlóan békésen zajlott az esemény, ezrek töltötték meg a Kossuth teret és hallgatták a felszólalókat, akik közt megszólalt újra Gulyás Balázs szervező és aktivista, a 2014-es internetadó-ellenes tüntetéssorozat egyik fő szervezője, Gyetvai Viktor, diáktüntető és szervező, Tarnay Kristóf Ábel, a szegedi Talpra, Szeged! tüntetéssorozat szervezője, és a Szegedi Civil Háló alapítója, Lukácsi Katalin, a “Viszlát, kétharmad” aktivistája, Hidvégi-B. Attila, a RomNet főszerkesztője, az MTI korábbi újságírója, és Lakatos Béla, Ács város polgármestere, aki 2015-ben kilépett a Fideszből, mert nem értett egyet annak kisebbségi politikájával.

május 8. délután
jégeső a tüntetésen

Az eseményt a hirtelen lezúduló nagymennyiségű jégeső zárta rövidre, a Himnuszt már a szakadó esőben, bőrig ázva énekelte együtt a tömeg.

Sokan azonban ezt követően sem hagyták el a Kossuth teret, és bőrig ázva is folytatták a demonstrálást.

Hozzászólások