Donald Trump

Felemás eredménnyel zárult a félidős választás az USA-ban


Az Egyesült Államokban kedden megtartott félidős kongresszusi választás eredménye egyaránt jelentett sikert és kudarcot mind a republikánus, mind a demokrata párt számára.

Donald Trump elnöki tevékenységét értékelő referendumként is beharangozott választáson a republikánusok ugyan megtartották, sőt növelték is fölényüket a szenátusban, a képviselőházban viszont elvesztették azt, amelyben így nyolc év után ismét a demokraták kerültek többségbe.

A kongresszus erőviszonyaiban bekövetkezett változás mindenképpen új helyzetet fog szülni az amerikai politikában, ugyanis Trump elnöknek innentől kezdve nem csupán saját pártjával kell egyeztetnie politikai döntései előtt, hanem most már az alsó házat uraló demokrata ellenzékkel is. Igaz a demokraták képviselőházi térnyerése valóbban megnehezítheti az elnök számára az önkényes döntéshozást, attól feltehetően nem kell Trumpnak tartania, hogy lemondassák, ugyanis ahhoz a szenátus támogatása és kétharmados többség is kell.

Noha a választás kapcsán az elnök Twitter-üzenetében „hatalmas sikerről,” míg az újdonsült demokrata házelnök, Nancy Pelosi nyilatkozatában „új kezdetről” beszélt, egyikőjük pártja sem lehet maradéktalanul elégedett a kongresszus új felállásával.

Fotó: EPA

Hozzászólások