gitár

Kezdődik a 19. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál


Budapesti koncertekkel április 9-én, hétfőn kezdődik a 19. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál egyhetes programja – közölték a szervezők.

Az ország legrégebbi és egyben az egyik legjelentősebb gitárfesztiváljának fellépői az idei évben a Tisza-parti város mellett Budapesten és Szabadkán is koncerteznek.

A fesztiválon lesz interaktív gitároktatás amatőröknek, akik elismert zenészektől tanulhatnak, valamint izgalmas, nyilvános versenyek és mesterkurzusok. A rendezvény kapcsolatépítési lehetőség is kíváncsi szakembereknek, zenészeknek, menedzsereknek és a zenei újságíróknak.

A közönség bárokban, kulturális intézményekben, templomokban vagy az élő internetes közvetítésnek köszönhetően otthonról hallgathatja a hangszer virtuózait. A budapesti program április 9-én kezdődik az Olasz Intézet koncerttermében, majd másnap a Tóth Aladár Zeneiskolában folytatódik, végül pedig a Francia Intézetben zárul.

Szabadkán április 12-től három estén magyar, bolgár, ukrán, francia és olasz művészek koncerteznek.

A fesztivál szegedi részén április 11-től délelőttönként és délutánonként mesterkurzusokat és workshopokat szerveznek a klasszikus gitár kiváló művészeivel és fiatal sztárjaival. Délutánonként a klasszikus gitár fiatal sztárjai koncerteznek, esténként befutott külföldi és magyar művészek lépnek föl, a programokat pedig könnyűzenei koncertek zárják a város szórakozóhelyein.

A fesztivál gálaestjét április 15-én tartják az IH Rendezvényközpontban, ahol a Grammy-díjas William Kanengiser lesz a sztárvendég.

A szegedi rendezvény az idei évtől részese a EuroStrings – European Guitar Festival Collaborative-nek, mely az első európai klasszikus gitárfesztiváli együttműködés, többéves projekt 14 fesztivál részvételével Európa több mint egy tucat országából.

(MTI)

Hozzászólások