border

Könnygázzal az illegális határsértők ellen


November 25-én az Amerikai Egyesült Államok határőrsége könnygázt vetett be egy a határon illegálisan átjutni próbáló csoport ellen. Az incidensre a San Diego közelében fekvő San Ysidro nevű határátkelőnél került sor. A mexikói rendőrök sorfala megkísérelte feltartóztatni a tömeget, de nagyjából ötszázan átjutottak rajtuk. A könnygáz bevetése után egy órával sikerült csak feloszlatni az erőszakosan viselkedő határsértők csoportját. Az eset után a határátkelőt vasárnap délután lezárták, majd másnap kora reggel újra megnyitották.

Az eseményekkel kapcsolatban még sok a tisztázatlan részlet. Egyes értesülések szerint a határőrök mexikói területre is átlőttek könnygázgránátokat,ez pedig súlyosan sértené Mexikó szuverenitását. A közép-amerikai állam az eset kivizsgálását kérte és a külügyminisztérium nyilatkozatott adott ki, amelyben határozottan kijelentették, hogy a bevándorlók biztonságának és emberi jogaiknak védelme elsőbbséget élvez. Azonban a történtek ellenére is fenn kívánják tartani a szoros együttműködést a migrációval kapcsolatban az Egyesült Államokkal.

Donald J. Trump kiállt a határőrök kemény fellépése mellett. Véleménye szerint a bevándorlók léptek fel támadólag és kormányzati tulajdont próbáltak megrongálni. Az amerikai elnök korábban Twitter-bejegyzésében az írta, hogy Mexikó részéről bölcs dolog lenne megállítani a migráns karavánt, mielőtt elérnék az Egyesült Államok déli határát.

 Az amerikai diplomácia jelenleg egy olyan kétoldalú megállapodás elérésén dolgozik, ami garantálná, hogy a menekült státuszért folyamodók mexikói területen maradnának a kérelmük elbírálásáig. A helyzetet azonban nagyban nehezíti, hogy Mexikóban december 1-jén új kormány lép hatalomra. A Washington Post értesülése szerint már meg is állapodtak a felek, ezt azonban Olga Sanchez leendő belügyminiszter közleményben cáfolta.

A mexikói hatóságok adatai szerint az incidenst megelőző napokban közel ötezer menekültet regisztráltak. Túlnyomó többségük nem akar Mexikóban maradni, sem hazatérni. Többségük Hondurasból érkezett, de sok salvadori, guatemalai és nicaraguai is van közöttük.

Az ellenzék természetesen hevesen reagált a történtekre. Alexandria Ocasio-Cortez a képviselőház frissen megválasztott demokrata tagja például a Holokauszt elől menekülő zsidókhoz hasonlította a menedékkérőket. Kalifornia szenátora Dianne Feinstein pedig azon háborodott fel, hogy nők és gyerekek ellen vetettek be könnygázt. A sorból természetesen Bernie Sanders sem maradhatott ki, aki Trumpot tekintélyelvű vezetőnek titulálta.

Természetesen a demokraták arról mélyen hallgatnak, hogy Barack Obama elnöksége alatt is rendszeresen vetettek be könnygázt a határőrök. 2012-ben 26, míg 2013-ban 27 alkalommal. Ezt követően csökkent az esetek száma, de minden évben több alkalommal is sor került a tömegoszlató eszköz alkalmazására. E mellett paprika sprayt is rendszeresen használtak. 2012-ben 95, 2013-ban 151, 2014-ben pedig 109 alakalommal.

Brandon Judd a Nemzeti Határvédelmi Tanács (National Border Patrol Council) elnöke a CNN televíziónak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy az Obama kormány által kidolgozott szabályokat követve jártak el és törvényesen használhatnak könnygázt indokolt esetekben.  Valamint azt is megemlítette, hogy 2013-ban ugyanennél a határátkelőnél a mostanihoz nagyon hasonló események zajlottak le.

A kissé elfogult baloldali média által sugárzott kép szerint Donald J. Trump a sátán földi helytartója, de legalábbis Adolf Hitler reinkarnációja. A helyzet viszont az, hogy a határőrség ugyanúgy járt el, mint ahogy a demokrata kormányzás alatt is rendszeresen tette. Ezekben az esetekben persze a CNN nem látott komolyabb kivetnivalót a könnygáz alkalmazásával kapcsolatban. Ahogy a Franciaországban zajló Emmanuel Macron ellenes tüntetések esetében sem, ahol a rendőrség több alkalommal vetett be könnygázt és vízágyút francia állampolgárok ellen. Ezzel csak az a probléma, hogy a francia lakosságnak joga van tüntetnie, ha elégedetlen a kormányával, míg az amerikai határőrség egyértelműen törvénysértők ellen lépett fel, akik illegálisan próbáltak bejutni az ország területére. Saját határait pedig minden államnak joga és kötelessége megvédeni.

Valamint súlyos mulasztásnak vélem azt is, hogy fel sem vetették a személyes felelősség kérdését azok esetében, akik a saját gyerekeiket rángatták bele törvénytelen határátlépési kísérletükbe. Ezzel ugyanis egyértelműen veszélyeztették testi épségüket és súlyos lelki traumának is kitették őket. A személyes felelősség persze csak republikánus politikusok esetén merülhet fel, minden más esetben csakis áldozat hibáztatásról lehet szó.

Pete József

Források: beol.hu/CNN/dailywire.com/hvg.hu/index.hu/Washingon Post/Washington Times

Fotó: Kim Kyung-Hoon/Reuters

Hozzászólások