Könyv készült a szegedi Boszorkánysziget legendájáról


Bauer Barbara legújabb regénye, a Kétszáz éves szerelem, a napokban jelent meg. Az írónő interjújában elárulta, a teklakonyvei.hu weboldalon, hogyan kapcsolódik a története Szeged városához, és hogy milyen szálak mentén fejti vissza a múltat. Na de, vajon minden szegedi ismeri-e a Boszorkánysziget legendáját?

A Boszorkánysziget legendája, tudjuk meg a wikimapia.org szócikkéből, 1728-ból származik. Akkoriban a nagy szárazságot olykor jégesőzés váltotta fel, ami tönkretette a termést. A város lakói a kivételesen rossz időjárás okozta éhínségért a városban élő boszorkányokat tették felelőssé. Boszorkányperek követték egymást, nagy részük Szegeden zajlott, vagy legalábbis a városhoz volt köthető, a kivégzések helyszínét pedig a Boszorkánysziget adta. Az adatok szerint: „1728. július 23-án 14 embert boszorkányság vádjával itt égettek el 3-3 máglyán. A megégetettek között volt a 82 éves Rózsa Dániel is – Szeged akkori leggazdagabb embere, aki a város egykori főbírája és parlamenti képviselője volt –, és az őt boszorkánysággal bevádoló bába, Kökényné Nagy Anna is.” A legenda szerint az elégedett lakosok biztosak voltak abban, hogy az elevenen megégetett emberek valóban boszorkányok voltak, mert némán tűrték, amint a máglyán megégtek, a lakosság viszont annál nagyobb zajjal volt, kárörvendésük még ma is visszhangzik a fák között, véli néhány ember.

Az írónő elmeséli, hogy amikor írta a történetet, olyan családi beszélgetések vitték tovább a fantázia szárnyain, amelyek során elhangzott, hogy a dédmamájának egyik felmenőjét „Erdélyben máglyára tették, mint boszorkányt”, hangzik el az írónő beszámolójában. Azt is megtudjuk Bauer elbeszéléséből, hogy a családi hagyományok egyébként sem a kijárt úton haladtak: „az anyukám szülésznő, a nagymamám bába volt Etyeken, ahol élek, és egy szülőotthont hozott létre. Etyeken ez egy nagyon nagy történet, több száz titkos kereszteléssel – abban az időben, amikor nem lehetett keresztelkedni –, és már korábban is azt gondoltam, hogy egyszer ebből is regény lesz. De aztán ahogy szövődött a fejemben, egyre jobban haladtam vissza a korban.”

A történet 1928-ban játszódik, és a hozzáadott írói fantázia még további 200 évet szárnyal visszafelé a múltba: „a boszorkányság kapcsán pedig még inkább visszamentem, ugrottam kétszáz évet, elkezdtem utánajárni a témának, a mágiának. A férjem jogász, ő a boszorkánypereket pakolta elém, és halmozott el történetekkel: a szegedi tetszett a leginkább. El is mentünk Szegedre, a Boszorkányszigetre, ahol elkapott a hangulat, onnantól pedig nem volt kérdés, hogy Szegeden fog részben játszódni a történet…”, meséli a regény megírásához vezető lépéseket. A kutatómunka során olyan helyszíneket keresett a városban, amelyek beágyazhatók a történetébe, a feladat tehát nem tűnt egyszerűnek: „amikor lementünk Szegedre azokat a pontokat (kerestem), amiket két ember megérinthet – szó szerint – kétszáz év különbséggel, akkor bejártuk a várost. Először a ferences rendi kolostorhoz irányítottak minket, és a temetőbe, néhány épülethez. A könyvtárban segítettek, merre induljak el, az Oskola utcában hol nézzek körül. Tele instrukciókkal és javaslatokkal neki is indultunk, bejártuk a várost, ahol néztem a várost 1728 perspektívájából – ami persze abszurd, hiszen közben ott volt az árvíz, és eltelt kétszáz év –, aztán ugrottam 1928-ba, úgyhogy Szeged utcáit több síkon is bejárom.”

Bauer Barbara Szegeden tett kirándulása, a szálak felgöngyölítése a kutatómunka során rendkívüli élményekkel szolgálhattak számára. Arra a kérdésre pedig, hogy egyértelműen női olvasmánynak szánta-e a történetet, azt a választ adta, hogy valószínűleg mind a női, mind a férfi olvasók megtalálják a történetben a maguk szórakozását.

Fotó: wikimapia.org

Hozzászólások