grafika

Kreatív anyukák lopják be magukat a gyerekek szívébe


Szépet alkotni, valami különlegessel megajándékozni a világot nem könnyű feladat: rendíthetetlen elhatározás, óriási türelem, alázat, és nemes cél szükségeltetik hozzá. Magányos folyamat ez, ahol az alkotó egyedül tölti minden idejét a gondolataival: olyan ez, mint egy csupasz kert, melybe virágokat ültet, egyre többet, egyre különlegesebbeket, megtölti alkotását szeretettel, élettel, érzésekkel.

Nem könnyű az alkotó feladata, ha felnőttekhez szól műveivel, de talán az a legnehezebb, ha a gyermekek szívét szeretné megérinteni, vagy a felnőttben lakozó gyermeki lelket.

Németh Andrea, képzőművész, négy kisgyermeket nevel, mindennapjait áthatja a gyermeki ártatlanság és őszinte kíváncsiság a világ dolgai iránt, így nem csoda, hogy rajzaiban és verseiben is elsősorban a gyerekekhez szól, nekik hivatott megmutatni az őket körülvevő világ szépségeit és csodáját.

grafika
Németh Andrea kiállítása, Szent-Györgyi Albert Agóra, „Állathű” szeretet címmel

Andrea soha nem tanult rajzolni, bár mindig is vonzódott a művészetekhez, sok gyakorlás árán otthon, szabadidejében fejlesztette rajztudását.
Szárnypróbálgatásai gyorsan befogadó közönségre találtak, amikor hobbi szinten festő akkori kollégájával, Kothenz Tiborral összefogva közös munkába kezdtek. Ennek eredményeként műveikből közös kiállításuk nyílt többek között a Szegedi Rendőrkapitányság aulájában és a kisteleki Árpád Fejedelem Gimnázium Kollégiumának Dísztermében.

grafika
Németh Andrea kiállítása, Szent-Györgyi Albert Agóra, „Állathű” szeretet címmel

Andrea életében ekkor jött az anyaság, ami teljes embert kívánt, így félretette művészi álmait, s csak a gyermekeire koncentrált. Ennek már több mint tíz éve, mikor is 2016-ban Andrea újra elérkezettnek látta az időt, hogy ceruzát ragadjon és rajzaival hódítsa meg a szépre fogékony műkedvelők táborát.

Grafikáit meg is tekinthette a nagyérdemű többek között 2016-ban Lélekmozgató címmel az Agórában és a Petőfi-telepi Művelődési Házban, 2017-ben Szem a lélek tükre címmel a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárban, a legfrissebb kiállítása pedig most, október 29-én nyílt a Szent-Györgyi Albert Agórában, „Állathű” szeretet címmel.

németh andrea
Németh Andrea kiállítása, Szent-Györgyi Albert Agóra, „Állathű” szeretet címmel

A tárlat Andrea állatokról készített grafikáit mutatja be, a képekhez fűzött gondolataival együtt. Ezek a kedves sorok a szépségről, bátorságról, szeretetről szólnak, pozitív gondolatok, melyek segíthetnek helyesen élni, egy egészséges önbizalmat kialakítani az olvasóban, s mindegyik valamilyen módon kötődik a képeken látható állatokhoz.

Ahogy a grafikákon is felfedezhető, Andrea kedvenc témája a szemek, hiszen, ahogy a mondás is tartja, a szem a lélek tükre, egy jó megfigyelő számára nagyon sok mindent elárulhat mind az emberről, mind az állatról.

„Az arcon a szemek a legőszintébbek. A szemünkkel érzékelünk, látunk, kisugározzuk lelkünk állapotát, érzéseit. Mindent elárulnak tulajdonosáról. Nemcsak a belső érzéseket mutatja, hanem kifelé is tükröt mutatnak annak, aki belenéz.” – olvasható az egyik igéző macskaszem alatt

grafika
Németh Andrea kiállítása, Szent-Györgyi Albert Agóra, „Állathű” szeretet címmel

A képeken megelevenednek a vadon állatai, baglyokkal, sündisznókkal, vadmacskákkal, lovakkal nézhetnek farkasszemet a kiállítás látogatói, melyek realisztikus ábrázolása odavonzza, és fogva tartja a tekintetet, szinte már várnánk, hogy életre keljen, megmozduljon, kilépjen a képkeretből. S ez a hatás valóban a mélyreható szemábrázolásnak köszönhető.

De a tárlaton olyan képek is megtalálhatóak, amelyeket a mindennapi élet ihletett:

„A gyerekeim imádják a kutyákat. A parkba, ahova járunk, számos négylábú pajtásuk akad, akikkel játszhatnak. A kutyákban megtalálták az öröm és boldogságforrást, így ezt megörökítve három parkbéli kutyát rajzoltam meg egy képen. Ezzel nemcsak nekik szerezhettem örömet, hanem a kutyák gazdáinak is, akik számára meglepetés volt, hogy kedvenceik képe ott függ az Agórában a kiállítás részeként.”

grafika
Németh Andrea kiállítása, Szent-Györgyi Albert Agóra, „Állathű” szeretet címmel

Andreát nem először ihlették meg a gyermekei. Négy verses mesekönyve jelent már meg, melyekben nemcsak a történeteket írja, hanem a rajzokat is ő készíti az állatokról szóló tanulságos versekhez.

„A versek, mind állatokról szólnak, barátságról, szeretetről, segítőkészségről, mind egyfajta pozitív látásmódot sugároz a gyerekeknek.
Nagyon megható élmény volt számomra, hogy a legelső könyvem borítóképét, egy 3-4 éves kisgyerek a szülinapi tortájára kérte, annyira megtetszett neki a rajzom.”
– mesélte Andrea

grafika
Németh Andrea és Csikós- Szelezsán Beáta

grafika

A kötetek önmagukban is megállják a helyüket, azonban annál jóval többet nyújtanak a közönségnek: Andrea ugyanis barátnőjével, Csikós- Szelezsán Beátával, aki zongoraművész és zenepedagógus, közös vállalkozásba kezdett.

Smile duó-mesélő hangjegyek néven járják Szeged és környéke óvodáit, általános iskoláit, és művelődési házait, ahol 30-40 perces interaktív, fejlesztő, játékos foglalkozásokat tartanak kisgyermekek számára.
Az előadásokon elhangzó művek többnyire saját szerzemények, Andrea saját verseiből olvas fel, illetve azokat zenésítették meg, és adják elő Beáta zongorakíséretével.

zeneóvoda
Smile duó interaktív foglalkozása, Szent-Györgyi Albert Agóra, Játéksziget

A két művész beállítottságú anyuka gyermekeiken keresztül ismerkedett meg egymással, és két éve vágtak bele a zenés fejlesztő foglalkozások szervezésébe. Azóta 17 alkalommal tartottak előadásokat, többek között a Somogyi Könyvtárban, a Táltos Általános Iskolában, a Mihálytelki Magánbölcsődében, az Agórában több alkalommal is, és nem utolsó sorban tavaly a Gergely Andrea úszóiskola év végi záróbuliján zenélhettek és verselhettek a gyerekeknek.

zeneovi
Smile duó interaktív foglalkozása, Szent-Györgyi Albert Agóra, Játéksziget

A foglalkozásokon a hangsúly az interaktivitáson van, hiszen Andrea és Beáta igyekeznek a műsorba minél jobban bevonni a gyerekeket, hogy ők ne csupán nézői legyenek az előadásnak, hanem aktív részesei is.
Beáta ritmushangszerekkel vonja be a kis közönséget az éneklésbe, míg Andrea megzenésített verseit már kívülről fújják a kicsik az előadások végére.

zeneovi
Smile duó interaktív foglalkozása, Szent-Györgyi Albert Agóra, Játéksziget

„Az óvodások kb. 20-30 percig tudnak figyelni, de velünk 45-50 percet is kibírnak. Ezen nagyon csodálkoztunk, mert azért végig gondolkodni, figyelni kell nekik a közös verselések, bábjátékok, ritmusgyakorlatok, éneklések, és szereplések során.” – árulta el Beáta

Nem titok, hogy a legőszintébb kritikusok a gyermekek, hiszen ők nyíltan, kertelés nélkül kimondják, amit gondolnak, ezért tekinti Andrea és Beáta a legnagyobb pozitív visszajelzésnek a résztvevő gyerekek mosolyát és nevetését.

zeneovi
Smile duó interaktív foglalkozása, Szent-Györgyi Albert Agóra, Játéksziget

A két művész célja, hogy az ott töltött idő alatt a gyerekek játszva tanulhassanak, fejlődhessenek.
Andrea és Beáta nagy lelkesedéssel készül minden előadásra, s remélik, hogy a jövőben még több lehetőségük nyílik egyedi hangvételű produkciójukat minél több kisgyermekkel megismertetni.
A Smile duóval legközelebb a Katona József Utcai Óvodában találkozhat a közönség.

Fülöp Tímea

Hozzászólások