Matolcsy György nem megy el számot adni a forintgyengülésről

Matolcsy György nem megy el számot adni a forintgyengülésről


A jegybank elnöke a törvény szerint az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt számol be munkájáról, ezért Matolcsy György nem megy el a költségvetési bizottság szerdai ülésére, amelyen a bizottság elnöke kezdeményezte a jegybankelnök meghallgatását.

A jegybank közleménye szerint az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke, Varju László (DK) a jegybanktörvény ismerete nélkül, kizárólag politikai haszonszerzés céljából kezdeményezte a költségvetési bizottság összehívását, miközben a jegybanktörvény egyértelműen kimondja, hogy az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a jegybanktörvény értelmében az MNB elnöke rendszeresen beszámol az Országgyűlés plenáris ülésén, valamint minden esetben eleget tesz a gazdasági bizottság üléseire szóló meghívásnak.

Az elfogadásra váró jövő évi költségvetéssel kapcsolatban a stabilitási törvény értelmében a Költségvetési Tanács elnöke jogosult beszámolni a költségvetési bizottság előtt – tették hozzá.

A bizottság szerdai ülésére szóló meghívóban a testület ülésének első napirendi pontjaként szerepel a jegybankelnök tájékoztatója a forint tartós gyengüléséről, ennek költségvetési politikára gyakorolt hatásáról és a Magyar Nemzeti Bank ezzel kapcsolatos terveiről.

A Demokratikus Koalíció múlt heti közleménye szerint a forint árfolyamának drasztikus emelkedése a 2019. évi költségvetés megalkotását is befolyásolja, jelentős bizonytalanságot visz a költségvetési tervezésbe, ami viszont az Országgyűlés hatásköre.

Varju László ezért tartja indokoltnak, hogy a bizottság első kézből tájékozódjék a monetáris folyamatokról, az MNB elnöke tájékoztassa a testületet az árfolyam várható alakulásáról, ennek a költségvetési politikára gyakorolt hatásáról és a Magyar Nemzeti Bank terveiről.

(MTI)
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Hozzászólások