balett

Meghökkentő érzések a tánc erejével – IZP –est a Kisszínházban


Március 11-én este a szegedi Kisszínház két felejthetetlen balett előadásnak adott otthont. Az első, Szophoklész Antigoné című drámájának modernkori feldolgozása volt, a Győri Balett táncművészeinek előadásában, a másodikként pedig Grecsó Zoltán rendezésében Esterházy Péter Oratorium Balbulum című drámájának színpadi olvasatát nézhette meg a nagyérdemű Dadogó Szimfónia címmel.
A két előadás a Nemzeti Kulturális Alap, Imre Zoltán Programjának (IZP) támogatásával valósult meg.

Leírni a leírhatatlant. Felfogni a felfoghatatlant. Megtörni a konvenciókat, mégis követni az élet törvényét. Születés és halál. Örök ismétlődés és folytonosság. Abszurditás és realitás. Feszülő idegek a tűrőképesség határán, vagy azon is túl? Az értelem és érzelem meghökkentő elegye keveredik a darab minden mozzanatában, a táncosok rituális mozgásában, a zene lüktetésében, mely egyszerre megborzongtat, kiránt a komfortzónából, provokál, gondolkodásra, elmélkedésre sarkalja a nézőt. Minden változik, s mégis minden ugyanaz, nincs kezdet és vég, nincs megnyugvás, csak az örök körforgás biztos tudata.

dadogoszimfonia
Kép forrása: moriczszinhaz.hu/ Dadogó Szimfónia

A Dadogó Szimfónia koreográfiája egy paradoxonra épül: „a dadogó prófécia nem előzi meg időben az emberiséget, hiszen mire a jövendölés kinyilatkoztatásra kerül, az már be is következett. Akkor mi értelme lehet egy megkésett próféciának? Talán maga a tudat, hogy minden megjósolható? Ha az Idő értelmezhetetlen, akkor nincs más, csak a Most és ez a Most a vég. Ez a Vég az előadásban egy ünnep, egy álrituális térben zajló álrituális mozgás. A hétköznapiságon túlmutató mulatság, ahol „rémült és vidám” emberek korrajzot teremtő mozdulatai keverednek.” – olvasható a darab leírásában

Az előadás zaklatottsága, a táncosok vég nélküli mozgása, melyben meghökkenve, feltompulva keresi a néző az értelmet, a kapaszkodót, mely segít neki eligazodni a látottakban, de itt ilyen nincs, a néző magára maradt, saját egyedi gondolatsíkján kell értelmeznie az előadás minden mozzanatát, a zene és a tánc elválaszthatatlan egységét.

Ez az előadásmód szöges ellentétben áll az Antigoné világos történetvezetésével, a táncművészek szenvedélyes mozdulatsoraival, a mű mondanivalójával, amivel mindenki tud azonosulni: emberségesség, erkölcsösség, lelkiismeretesség, isteni parancs, mely szemben áll az ember által hozott zsarnoki törvénnyel.

antigone
Kép forrása: szeged.hu/ Antigoné

„A történet a testvéri kötelékek bemutatásáról szól, mely szeretetben a halálig kísér, vagy az egymást ért ellentétek miatt a halálba taszít. Mi írhatja felül két fivér közötti, illetve ember és ember közötti igazságosságot? Mi az igazság? Ki az, aki eldönti, hogy kinek van igaza? Isten vagy ember? Szív vagy ész? Mindezek tükrében a megálmodott táncdráma a mai korban, egy olyan hataloméhes diktatúrában játszódik, ahol mit sem ér a családi kötelék egy elvakult ideológiával szemben.” – írja a műről a színház ismertetője

A lüktető szív fájdalma, gyász, düh, csalódottság, döntések, melyeknek beláthatatlan következményei vannak, elmenni a végletekig a hitünk szerint, és kitartani mellette, akár az életünk árán is.  Feloldódni a szívszorítóan szép táncban, a vad, tűzzel fűtött mozdulatokban, a pattanásig feszülő ritmusban, melyet érzékletesen felvált mindig a kellő időben a lírai, drámai dallam, hogy a történet végén a táncosok és a nézők is nyugvópontra leljenek.

Hozzászólások