mentő

Nem kéne mentő ennek a mentősnek?


Miközben a kormány támogatja az Országos Mentőszolgálatot új, korszerű mentőgépkocsik, felszerelések beszerzésével, dolgozói bérét is igyekszik felzárkóztatni, a szakmai előrehaladás útja ma még furcsa ellentmondásba ütközik. 

A pénz nagy úr. Mindenki próbál többre és többre szert tenni, azonban van, ami már a pofátlanság határát súrolja. A követező eset pedig bőven át is lépi ezt a határt.

Történetünk főszereplője néhány éve dolgozik a szolgálatnál, panasz soha nem volt a munkájára. Adott volt számára két továbbtanulási lehetőség. Vagy választja a lényegesen közelebb lévő „A” város 165.000 forintos képzését, vagy utazik inkább egy kicsit és teljesíti a tanulmányi feltételeket „B” városban, ahol az ottani egészségügyi iskola ingyenesen vállalta a képzését.

Az ingyenes tanfolyam szimpatikusabbnak bizonyult. Az elméleti órák szépen, rendben folytak, azonban a gyakorlati órák gyomorfordítóan alakultak. Az egészségügyi iskolák sajnos nem rendelkeznek megfelelő mentéstechnikai eszközökkel, ezért kézenfekvő, hogy az Országos Mentőszolgálattól kérnek kölcsön, hiszen mentősöket képeznek. A meglepetés ekkor jött. A tanárok semmilyen eszköztámogatást nem kaptak a mentőszolgálattól. A helyi vezetés közölte, hogy erre ingyenesen nincs lehetőség. A felsőbb vezetéstől jött levélből kiderült:

Az Országos Mentőszolgálat természetesen örömmel segíti a dolgozói előrehaladását oly módon, hogy felszerelést és oktatási helyet biztosít, de csakis pénz ellenében.

Az OMSZ dolgozói úgy mehetnek kötelező mentőgyakorlatra, hogy az iskola minden tanuló után óradíjat kénytelen fizetni. Azaz a mentőszolgálatnál dolgozó mentőápoló úgy mehet a saját munkahelyére gyakorlatra, hogy azt meg kell téríteni.

El is jött a gyakorlat ideje. Kézenfekvő volt, hogy a számára közelebb lévő „A” várost választja. Na, de ez sem megy ám zökkenőmentesen, egy kicsit meg kell dolgozni ezért, úgyhogy szépen elutazhatott „C” városba, ahol óradíj ellenében letölthette a gyakorlatát.

Eljött a vizsga…

A mentők vezetősége természetesen felajánlotta a mentőállomás oktatótermét. A napi közel 100.000 forintos bérleti díjat azonban az iskola nem bírná fizetni, ezért úgy döntött köszöni szépen, nem kér ebből. Van saját termük, ahol le tudják vezényelni a vizsgát. A Máltai Szeretetszolgálat és különböző magánkézben lévő cégek siettek a mentőápolók segítségére. Nincs érdekeltségük a képzésben, mégis ingyenesen felszerelést biztosítottak a diákoknak.

Az, hogy képzett mentősök legyenek, nem csak a mentőszolgálat, hanem mindannyiunk érdeke. Egy ideális világban az ilyen pályára jelentkezők szakmai felkészülését meg kellene könnyíteni. Sajnos jelenleg nem ez a helyzet. Miért? Mindenhol ez a helyzet az országban, vagy csak néhol? Tényleg minden a pénzről szól?

Fotó: MTI


Cikkünket az e heti Csongrádhír 3. oldalán is megtekinthetik.

Hozzászólások