bevásárlás

Nem szívlelem az idiótákat


Ezzel a jelzővel ellátott embercsoporton jelen esetben azokat értem, akik nincsenek tisztában azzal, mi folyik a közvetlen környezetükben. Nem tudják, mi történik karnyújtásnyira tőlük, vagy egyszerűen nem is akarják tudni. Egészen biztos vagyok benne, hogy mindkét eset megfigyelhető a kisvárosi, és a nagyvárosi dzsungelben egyaránt.

Nincsenek figyelemmel embertársaikra, akikkel együtt vesznek részt a közlekedésben, vagy éppen együtt vásárolnak. Sorban állás közben nem haladunk, mert egy fiatal a telefonját nézegeti. Közben hátulról egy idős asszony folyamatosan a hátsómnak lökdösi a bevásárlókocsiját. Igazi élmény embertársaim közelében lenni. Bearanyozzák, és gördülékenyebbé teszik az amúgy szürke hétköznapokat, és azok monoton mivoltát.

Azokról nem is beszélve, akik telefonjuk gyenge minőségű hangszórójával – mintegy kinyilatkoztatásképpen – próbálják a környezetük tudtára adni milyen ízlésficammal rendelkeznek. Szeretek zenét hallgatni. Ki nem szeret? De ha egy boltban éppen vásárlásom utolsó fázisába érve a kasszához kígyózó sorban állok, nem szeretném, hogy bazári mulatós zene ordítson a fülembe. Mindez ráadásul egy csörömpölő, susogó hangszórón keresztül, nem mintha a jobb hangminőség segítene az élményen. De elég a szupermarketekben duruzsoló lagymatag aláfestő zenét hallgatni. Nem kell, hogy a bolt hangszóróin szóló Hooligans, és egy telefon segítségével megelevenedő Jolly olyan egyveleget alkosson, hogy egyből az Összeomlás és a Taxisofőr jusson az eszembe. Mindeközben pedig egy néni folyamatosan a hátsómnak tolja a bevásárlókocsiját…

Pete Tamás


Cikkünket az e heti Csongrádhír 2. oldalán is megtalálhatják.

 

Hozzászólások