Partizánok vacsorája az Anyám Tyúkjaiban


Ahogy azt már korábban megígértük, december elsején este nyakunkba vettük a várost, hogy lássuk, hol töltsük meg üres gyomrunkat mi, az e heti gasztro – partizánok.

Hosszas latolgatást követően választásunk, az Anyám Tyúkjai házias ízeire esett. Így utunk egyenesen a Széchenyi térre vezetett.

Az étteremből kiszűrődő jazz zene már jelezte, hogy jó helyen járunk. Ahogy beléptünk, kellemes meleg csapta meg az arcunkat. Balról a vacsorázó vendégek ültek, a társaság méretéhez megfelelő asztaloknál helyet foglalva, jobbról a Jazzy Trio tagjai szolgáltatták a zenét.

Szememmel már a pincért kerestem, aki, mire tekintetem körbepásztázott a helyiségen, már ott is termett mellettünk.

Egy kétfős asztalhoz vezetett minket, ami valamivel távolabb esett más asztaltársaságoktól. Ez azonban még nem tette túl meghitté a helyet, ugyanis elég központi volt ahhoz, hogy a vendégek és a felszolgáló személyzet útját gyakran keresztezze az asztalunk, pedig annak a mérete sem igen adhatott arra okot, hogy nagyon útban legyünk.

De amilyen kicsi volt, olyan hangulatosan volt megterítve. Ahogy az egész helyiség a kredenceivel és a nagymama lekváros csupraival a polcokon, letisztult, minimál stílusú eleganciát tükrözött, az asztali díszek is az egyszerűség jegyében készültek: egy mécsestartó, mécses nélkül, és egy gömb alakú üvegtálban elhelyezett pár hurkapálcika dísz, melyeknek végén kis fából készült karácsonyfák nem túl tolakodóan jelezték az ünnepek közeledtét.

Mintha egy időutazáson vennénk részt és ott ülnénk a nagyi verandáján a fából faragott mintájú székeken, a kis faasztal mellett. Az asztalon csak só és borsszóró található, illetve a szalvétán fekvő evőeszközök. Terítő nincs, ez mondjuk elsőre szokatlan, eltér az általam megszokott nagyi féle képtől, helyette papírlapra nyomtatott kedves idézeteket olvashat az éhes vendég, amíg pincérünk megérkezik az étlapokkal.

anyám tyúkjai

A személyzet sebessége előtt pedig le a kalappal, szinte azonnal az asztalunkon pihent egy-egy étlap, s lehet hosszadalmasabban válogattunk a hangzatos nevű étkek között, mint ahogy ők kihozták nekünk azokat.

Ahogy kényelmesen elhelyezkedve belemerültünk az étlapunk tanulmányozásába, egy egri borász lépett az asztalunkhoz, aki a saját pincészete boraiból kínált kóstolót, annak megfelelően, mit választunk az étlapról. Miközben a száraz, fehér borokról folyt a diskurálás, tűnt fel először, hogy a zenétől alig lehet érteni egymás szavát.

borok

Zavaró volt, hogy az egyébként nagyon tehetséges, fülbemászó hangú jazz énekesnő erőteljes hangja olyan szinten uralta a termet, hogy csendre intett mindenkit maga körül, nem sok esélyt hagyva a párbeszédnek. Igaz, az étteremben csak péntek esténként van élőzene, így annak, akit a hangos muzsika zavar a vacsorája közben, egy másik estén lehetősége van meghittebb körülmények között elfogyasztani azt.

Számunkra viszont e bolondos dallamok jóval megnehezítették például a rendelésfelvételt, mert jóformán csak rámutatni tudtunk az étlapon a kiválasztott fogásra, ahhoz kérdéseket fűzni, vagy arról további információt kérni, már nem nagyon volt lehetőségünk.

Pincérünknek is a fülünkbe kiabálva kellett többször is elismételnie, hogy a vacsoránkhoz választott köret, már nincs, s helyette, mit tud ajánlani. Mint mondta, másnaptól változik az étlap – ahogy évszakonként mindig megújítják azt – ezért azonban néhány étel már most sincs a terítéken.

Mi természetesen belenyúltunk, mindkettőnk főfogásához a flancos krumpli volt a köret, melyet már nem tudtunk megkóstolni. De ne rohanjunk ennyire előre!

Első fogásként a levesek között szemezgettünk. Ebből ugyan nem volt túl bőséges a kínálat, de így is megtaláltuk a kedvünkre valót az étlapon.

Párom, az igazi magyar ízek rajongója, Apám gulyáslevesét kóstolta meg először, jómagam, aki az édes ízeket részesítem előnyben, Gyümölcskrémlevest kértem mini túrógombócokkal.

Leveseinket bő negyedóra alatt el is készítették és ki is hozták asztalunkhoz. Ezt örömmel nyugtáztuk, ilyen gyorsaságra nem is számítottunk.

A gulyásleves minden várakozásnak eleget is tett: élénkpiros színe volt a fűszerpaprikától, sűrű a zöldségektől és a benne lévő hústól, telt harmonikus íze valóban tükrözte a hagyományos, magyar gulyás híres ízvilágát.

gulyásleves -anyámtyúkjai

Az én Gyümölcskrémlevesem is etette magát, fahéjjal fűszerezve, a tetején tejszínhabbal tálalták. Azonban a mini túrógombócok valószínű annyira picik voltak, hogy már szabad szemmel nem is voltak láthatóak, mert néhol felfedezni véltem az ízét a levesemben, de konkrétan egy gombócot sem volt szerencsém megtalálni benne.

gyümölcskrémleves

Ahogy kiürültek a leveses csészéink, szemfüles pincérünk már vitte is el a tányérokat és hozta is a főfogást. Ekkor az egri borász is visszatért asztalunkhoz és újratöltötte poharainkat az általunk korábban kiválasztott borból.

Főételként Mézes- mustáros csirkecomb filé roppanós bundában és Császárhúsos-juhtúrós töltött csirkemell került az asztalunkra. Ezeknél a fogásoknál jelezte segítőkész pincérünk, hogy a flancos krumpli fedőnéven kapható köret már nincs, elfogyott, viszont tudna hozni az úgynevezett tricolor püréből, mely a másnaptól megújuló étlap új specialitása. Felcsigázott minket a háromszínű krumplipüré leírása, így éltünk a lehetőséggel: a csirkemellet ezzel az újszerű körettel fogyasztottuk.

tricolor krumpli

A tricolor püré három különböző színű és ízű burgonyapürét takart: a narancssárga édes ízt kölcsönzött a húsnak, a fehérből belekóstolhattunk a hagyományos krumplipüré ízébe, míg a zöldszínűnek a fokhagyma biztosította karakán zamatát.
Mindegyik püré remekül illeszkedett az enyhén fűszerezett csirkemell porhanyós húsához, illetve ellensúlyozta a töltelék juhtúróra jellemző erősebb bukéját.

A mézes – mustáros csirkecomb filét színes rizzsel és párolt zöldségekkel tálalták. Itt úgy éreztem leginkább a roppanós bunda olajos íze dominál, nem éreztem elég markánsnak a mézes – mustáros ízt. Így, mire a befogadóképességem végére értem, már el is felejtettem, hogy eredetileg mézes – mustárosat rendeltem.

mézes-mustáros hús

A desszertek egy külön vitrinben helyezkedtek el: szezonális jellegük miatt ezek többsége nem szerepelt az étlapon, így érdemes volt felállva megtekinteni a kínálatot, erről az étlap nem sok információt adott.
A kiválasztott sajttorta és a habkönnyű, légies csokoládé szelet minden édesszájú számára tökéletes étek a vacsora befejezéseképp, igaz, a méretét tekintve lehetett volna nagyobb is egy-egy szelet, mert így úgy éreztem, éppen mire átjárják az ízlelőbimbóimat az édes ízek, már a süteményem végére is értem.

Az elköltött vacsorát követően kissé tanácstalanul latolgattuk, vajon a pincér kihozza a számlát a részünkre, hogyan szokás ezen a helyen fizetni. Mivel láttuk, hogy az előttünk lévő társaság tagjai mind egyenként kimennek a pénztárhoz fizetni, mi is így tettünk, és a kasszánál fizettünk.

Kettőnk háromfogásos vacsorája durván hétezer forintba került, amit még reálisnak is tartanék, ha minden fogás maradéktalanul ízlett volna, minden, amit rendelünk az étlapon valójában rendelhető lett volna.
Az adagok mérete megfelelő volt, mindketten jóllaktunk, egyik fogásnál sem tapasztaltuk, hogy túlzásba esnének, akkora adagot adnának, hogy ne bírnánk el vele. Ettől függetlenül én a roppanós csirkecombomat elcsomagoltattam, mivel az olajos íz eléggé telített és egyszerre soknak bizonyult.

Összegezve azt mondhatom, hogy egy korrekt vacsorát kaptunk, korrekt kiszolgálással, kisebb hibákkal, melyek viszont még nem rontják el a vacsoraélményünket, de nem éreztem azt a pluszt a helyben, a miliőben, amiért azt mondanám, ide feltétlenül vissza fogunk járni.

 

A Gasztro – Partizánok szavazata alapján ez a hely: csillag

Fülöp Tímea

Ön szerint melyik étterembe látogassanak el kollégáink legközelebb?

Eredmények

Hozzászólások