tunti

Újabb tüntetések várhatóak a rabszolgatörvény ellen

Miután szerdán, december 12-én megszavazta a Parlament a rabszolgatörvényt, mely jelentősen megemeli a túlórakeretet, a fővárosban már aznap tüntetés szerveződött, mely csütörtökön, december 13-án is folytatódott. A késő éjszakába nyúló tüntetéssorozatnak nincs vége, ma, december…

tüntetés

A rabszolgatörvény ellen tüntettek a fővárosban

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére indult Kossuth téri tüntetés alkalmi felszólalásokkal kezdődött szerda délután, december 12-én, a fővárosban. A szervezők arra buzdították az összegyűlteket, hogy mondják el véleményüket a délelőtt elfogadott törvénymódosításról. Közben többen azt kiabálták:…

szegedi tuntetes

Nem adjuk a jövőnket! – Szegeden is tüntettek…

November 14-én a budapesti tüntetések mellett, a Szegedi Civil Háló, és a Csongrád megyei Momentum Mozgalom szervezésében Szegeden is megmutatták magukat azok, akik tiltakoznak a CEU elűzése, a Budapesti Corvinus Egyetem fizetőssé tétele, és az…

ELTE

Elegük lett az egyetemistáknak – sztrájkolnak

Az ELTE TÁTK-n egyetemi sztrájkot hirdettek meg a mai napra, november 14-re. A sztrájkkal a hallgatóknak nem kevesebb a céljuk, minthogy az utóbbi időben jelentkező kormánydöntések (az oktatási szabadság védelme) elleni, valamint a mai nap…

Cafeteria tüntetés

A szakszervezetek a cafeteria-elemek kedvezményes adózásának visszaállítását követelik

A szakszervezetek a cafeteria-elemek kedvezményes adózásának visszaállítását követelik a családok támogatása, a mobilitás ösztönzése és a munkaerőhiány kezelése érdekében - hangsúlyozta Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) elnöke kedden, több szakszervezet demonstrációján Budapesten, a Magyar Nemzeti…