Szegedi demonstráció

Talpra, Szeged! – A folytatás és civil háló megszervezése


Május 5-én, szombaton folytatódott Szegeden a kormányellenes tüntetéssorozat.

Maga a tüntetés nem vonzott ezennel sok embert a Dugonics térre. A lelkesedés alábbhagyott, félő, hogy a kezdeti magas részvétel, elégedetlenség és tenni akarás átcsap a már megszokott apátiába és a politika iránti  közönybe.

A Tarnay Kristóf Ábel, civil aktivista szervezésében megrendezett eseményen az egyetemisták mellett felszólalt Gulyás Balázs aktivista, a 2014-es internetadó-ellenes tüntetéssorozat egyik fő szervezője is.

A demonstráció fő momentuma a Szegedi Civil Háló elindítása, bemutatása volt, mely célja, hogy összefogja a helyben aktív, a politika, közélet iránt érdeklődő és tenni akaró embereket, hogy együtt lépjenek fel azokért a közügyekért, melyek másképp nem kapnának megfelelő figyelmet, média visszhangot.

A Civil Háló egy úgynevezett hidat képezne a civil közösség és az ellenzék lehetséges helyi képviselőjelöltjei között, célja, hogy a jövőben az emberek és a politikusok között kialakuló párbeszédben mindenkinek legyen beleszólása a politika és a közügyek formálásába.

A szervezők már a rendezvényen kezdeményezték az aláírásgyűjtést, azok számára, akik szeretnének részt vállalni a helyi ügyek alakításában.
Az aláírásra azonban nemcsak személyesen volt lehetőség, bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez a https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdfCcYKcnrrL1AyIp7ruF5Ogq1rxk-cuuY6_lkFaYG2e-HNgg/viewform oldalon keresztül.

A Civil Hálóval kapcsolatos részletes tudnivalókat május 12 – én, szombaton tárják a szervezők a nyilvánosság elé. Az esemény a Facebookon szerveződik, a https://www.facebook.com/events/207263403336431/ címen érhető el.

Hozzászólások