Toroczkai: a Jobbik vezetése bomlasztja az egységet

Toroczkai: a Jobbik vezetése bomlasztja az egységet


Toroczkai László szinte menthetetlennek érzi a Jobbik egységét, amelynek bomlasztójaként a jelenlegi vezetőséget nevezte meg.

Az elvtelenség annyira eluralkodott az ellenzéki pártok soraiban, hogy sokkal többet foglalkoznak hatalmi harcokkal, mint előremutató, építő jellegű tervezetek kidolgozásával – értékelt a műsorban a Jobbik volt alelnöke.

Szerinte a Jobbik ahelyett, hogy ellenzéki pártként alternatívát kínálna, csak a bosszú és a leszámolás mentén próbált cselekedni az elmúlt hetekben.

Az ellenzéki politikus úgy látja: a legfontosabb, hogy ragaszkodjanak ahhoz a szellemi, erkölcsi, eszmei háttérhez, amely megalapozta a párt létrejöttét. Jelezte, Dúró Dóra is egyetért ezzel a gondolattal, akit bizalomvesztésre hivatkozva kizártak a párt országgyűlési frakciójából, és akivel mandátumát is visszaadatnák.

Toroczkai László azt mondta: számára már világossá vált, hogy a Jobbik stratégiai döntései nem az elnökség körében születnek

(MTI)
Fotó: MTI / Mohai Balázs

Hozzászólások